Aurin Nőikar
A Leánykar általában ifjúsági egyneműkari kategóriában indul a versenyeken, ennek korhatára legtöbbször 19 év. Így a kórusban többségében gimnazista lányok énekelnek, néhányan még az érettségit követő első években visszajárnak, de előbb-utóbb a leánykari pályafutást mindenkinek be kell fejezni. Azonban idővel a közös éneklés, a közösség és természetesen a közös sikerek is hiányozni kezdtek. Így 2006-ban – a kórusok alapító évfolyamának 5 éves érettségi találkozóját követően – megszületett az elhatározás, új kórus szerveződött. Összehívtuk az egykori kórustagokat, felkértük Durányik László kórusvezetőt, és megalapítottuk az Aurin Nőikart. Sokan több éves kihagyást követően tértek vissza a kóruséletbe, de többen csatlakoztak azok közül a lányok közül is, akik éppen abban az időben érettségiztek. Az eredeti elképzelések arról szóltak, hogy a kórus az „örömzenélés” jegyében működik majd, 2-3 hetente próbát tart és évente 1-2 koncerten vesz részt, kötelezettségek, megmérettetések nélkül. Az első évet követően azonban tisztán látszott, hogy a kórus gyorsabban fejlődött, mint azt eredetileg gondoltuk. Ugyanakkor az is érezhetővé vált, hogy célok nélkül nem működik jól az énekkar, kellenek a kihívások, értelmet kell keresnünk a próbáknak, amelyekbe sok energiát és időt fektetünk.
Ennek szellemében 2007-ben a kórus – mintegy kísérleti jelleggel – újra a versenyzés felé fordult, és ez év októberében részt vett a Varsóban megrendezésre kerülo III. Nemzetközi Kórusversenyen, melyen kimagasló teljesítményt nyújtva I. helyezést ért el. A kórus 2008-ban Cantonigrosban (Spanyolország) a 26. Nemzetközi Kórusversenyen is jól szerepelt, nőikari kategóriában II., folklór kategóriában III. helyezést ért el.
A nőikar 2009 tavaszán Budapesten a XII. Nemzetközi Kórusversenyen, majd ugyanezen év novemberében a Kodály Zoltán V. Magyar Kórusversenyen is ünnepelhetett, hiszen mindkét versenyt kategóriájának győzteseként zárta. A nőikar 2010-ben krakkói, és 2012-ben wroclawi nemzetközi kórusversenyen is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Upcoming Events
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7.
Sat, 09 dec, 19:00 - 20:15
2 500,00Ft
Starting
6000 Kecskemét, Kossuth tér 2.
Sat, 23 dec, 16:00 - 17:30
6000 Kecskemét, Kossuth tér 2.
Sat, 23 dec, 19:30 - 21:00